Valljuk be őszintén, a vécé és a bidé ritkán kap szerepet, amikor az emberiség vívmányairól esik szó.
Pedig fontos szerepet töltenek be az egészségmegőrzésben, higiéniában és a történelemben.
Korábbi cikkünkben az ultra LED-lámpás kád élményét mutattuk be. A vécék és bidék világa első hallásra talán tűnik ilyen ígéretesnek, mégis érdemes velünk tartani. Érdekes és hasznos információkkal gazdagodhat!
A vécé és a bidé evolúciója
A történelmünk lényegében a kultúra, technológia és civilizáció fejlődésének összesége, amiben az olyan hétköznapi tárgyaknak is szerepe van, mint a vécé és a bidé. És ha belegondolunk, rádöbbenünk, hogy felfedezésük és használatuk valójában tényleg hatással volt az egyetemes kultúrára.
Az angol vécé
A magyar nyelvben használt WC kifejezés az angol Water Closet rövidítése, ami lényegében vízzel működő illemhelyet jelent. Ahogy az angol vécé elnevezésből sejthetjük, a szerkezet Angliából származik. Feltalálását I. Erzsébet királynő rokonának, a költő és polihisztor Sir John Haringtonnek tulajdonítják, aki 1596-ban szabadalmaztatta az első vízöblítéses WC-t. Azóta számos változás és fejlesztés történt, de a WC alapvető funkciója, a személyes higiénia és a közegészségügy védelme, változatlan maradt.
A vízöblítés hatása
A szerkezethez tartozó öblítőrendszer hatalmas előrelépés volt a 16. század végén jellemző latrinákhoz képest. Látványosan javultak az egészségügyi körülmények, visszaszorultak a járványok. Ugyanakkor csak a 19. században jelentek meg a szélesebb közönség számára is elérhető vízöblítéses vécék, miután a szennyvízelvezető hálózatok elterjedtek.
Fejlődni emberi dolog
Teltek-múltak az évszázadok, miközben az ember nem ült elégedetten a babérjain. És nem ült tétlenül a vécén sem, hanem korszerűsítette, javította azt. Egyszóval a toalett folyamatosan fejlődött. Hol tart most a technológia? A Buda-Házépítő kínálatában megtalálhatók a legmodernebb bidék, vécék és szaniteráru.
A modern vécé és a bidé
A modern vécécsészék hatékonyabbak és praktikusabbak a korai változatokhoz képest. Ráadásul az innovatív megoldások a jövőben tovább javították a WC-k hatékonyságát és környezetbarát jellemzőit.
1. Sokkal kevesebb vizet használnak az öblítéshez.
2. Ma már választhatunk kéz nélküli öblítés funkciót
3. Elérhetők a beépített bidét tartalmazó modellek
4. Megjelentek a víz nélküli, komposztáló vécék
Csak semmi bidétlenség!
Mire asszociálunk a francia kifejezések hallatán? Általában romantikára, szerelemre, divatra. Nos, a bidé távol áll e fogalmaktól, de kétségtelen tény, hogy szintén a galloktól származik. A francia nemesi környezetben becézték így a pónilovakat. Mindez a bidé korabeli kialakításának köszönhető. Használója egy emelvényre lépett, ahol épp olyan pózban ülhette meg a szerkezetet, akár egy pónit.
Az első bidé
Korabeli feljegyzések szerint a bidét az 1710-es években ismerhette meg a világ. Sokan úgy tartják, hogy Christophe Des Rosiers alkotta meg az első változatot. Az úriember a francia királyi család személyes bútorgyártója volt, így az anyagi lehetőségei és kapcsolatai is megvoltak, hogy bátran kísérletezzen. Érdekes tény, hogy ekkor még a hálószobákban használták az intim szerkezetet.
A vécé és a bidé újabb és újabb funkciói
A technológia fejlődésével a bidé átalakult, és a helye is átkerült a hálószobákból a mellékhelyiségekbe. Ma már természetes, sőt, elvárt funkció a vízhőmérséklet és a nyomás beállításának lehetősége. Azóta is újabb és újabb lehetőségekkel rukkolnak ki a gyártók:
1. Okosbidé elektromos vízmelegítéssel
2. Automata öblítés
3. Beépített levegőszárítás
4. Antibakteriális ülőke használata
AHOGY A GASZTROENTEROLÓGUSOK LÁTJÁK
WC- és bidéhasználat egészségügyi szempontból
„Most tényleg arról kell olvasnom, hogyan használjam a vécét?” – csattannak fel most biztosan sokan. Na, igen! Hároméves korunkra általában már tudjuk használni a slozit. Ez alól talán csak a strandok és fesztiválok mellékhelyiségei kivételek, de az egy másik történet. Mégis van pár hasznos tanács, amit egészségügyi szakemberek javasolnak.
Így menjünk vécére
Sokan a mobiltelefonok megjelenése előtt újsággal vagy könyvvel a kezükben ültek le a trónra. Ám az okoseszközök elterjedésével ez a jelenség tovább fokozódott. Egyszerűen túl sok időt töltünk a vécén ülve, mobilt nyomkodva, ami könnyen az aranyér kialakulásához vezethet.
Ahova a király is gyalog jár, és ahol mindenki rosszul ül
Mindenki másra esküszik! Van, aki lazán fütyörészgetve, mások összefont karokkal várja a csodát. És van, aki a combjaira dőlve, némi erőt is visz a mutatványba. A helyes megoldás vicces és sok helyen kivitelezhetetlen, pedig a legjobb módszer dolgunk elvégzésére a szakemberek szerint a következő: tegyünk egy körülbelül 20 cm magas támasztékot a lábunk alá, és üljünk egyenes háttal. Így a kismedence izmaink megfelelően lazák lesznek.
Bidére fel!
Hazánkban meglehetősen ritkán találkozunk bidével a mellékhelyiségekben, pedig használata rendkívül hasznos. Miután megszabadultunk a felesleges materiáltól, baktériumok maradnak testünk intim részén, bármilyen alaposan használjuk is a vécépapírt. Egy meleg vízsugár segítségével ezt könnyedén orvosolhatjuk.
A bidé szerepe az aranyér megelőzésében
A bidé használata nemcsak a higiénia szempontjából előnyös, de az aranyér megelőzésében is segíthet. Az anális területen jelentkező irritáció gyakran hozzájárul az aranyér kialakulásához, amit akár az erőteljes vécépapírhasználat is kiválthat. A bidé lágyabb vízsugara sokkal kíméletesebben tisztít.
Válasszunk igényeink szerint!
A vécé és a bidé helyes használata tehát hozzájárul személyes higiéniánkhoz és egészségünkhöz. És ha a megelőzés mellett fontos a minőség is, érdemes megtekinteni a Buda-Házépítő kínálatában is megtalálható Geberit Mera modelleket.
Szaktanácsadóink felkészülten várják kérdéseit elérhetőségeink bármelyikén:
📲+3630 419 7386
📩 furdoszoba@budahazepito.hu
📩 budahazepito@gmail.com