budahazepito logo

Vakolás ősszel? Ezekre kell figyelni!

A vakolás ősszel is megoldható. A trükk csak annyi, hogy figyelni kell néhány tényezőre, amik könnyen tönkre tehetik a végeredményt.

Korábbi cikkünkben a hőszigetelésről és annak fontosságáról írtunk. Megmutattuk azt is, hogy mit kell figyelembe venni a hőszigetelő anyag kiválasztásánál. Ebben a cikkünkben az őszi vakolás előnyeit, és hátrányait fogjuk megvizsgálni.

Megéri a ház vakolás ősszel?

A ház vakolása ősszel kockázatos lehet a végeredmény szempontjából, ezért ebben a témában eltérőek a vélemények. Tény azonban, hogy vakolni ősszel is lehet, csupán figyelni kell néhány tényezőre, hogy a vakolat szép legyen. Először azonban kezdjük az őszi vakolás előnyével, mert bizony olyan is van.

Nem ég meg a vakolat

Az őszi vakolás egyik nagy előnye, hogy a vakolatot nem tudja megégetni a nap. Nyáron az erős UV-sugarak és a nagy meleg a friss vakolatban is kárt tehetnek. A vakolat túl gyors száradása miatt a vakolat foltos lehet. A nap sugarai pedig egyszerűen kiszívhatják a vakolat színét még mielőtt megfelelően megkötne. Ez utóbbi nem túl szép látvány, hiszen közel sem olyan színű vakolatot fogunk kapni, amilyet szeretnénk.

Őszi vakolás: erre kell figyelni

Az őszi vakolásnak vannak azonban hátrányai is, amelyek meghosszabbíthatják a munkát és akár ronthatják is annak minőségét. Az őszi külső vakolás esetében több tényezőt is figyelembe kell venni, hogy a végeredmény tökéletes legyen.

Hány fokig lehet vakolni?

Vakolás ősszel - hőmérséklet

Külső vakolásnál figyelni kell az időjárásra is, pontosabban a hőmérsékletre. A külső munkálatoknál nem elég csak a levegő hőmérsékletét figyelni. A fal külső hőmérséklete nem lehet 5 Celsius fok alatti, mert a vakolat megfagyhat, és később egyszerűen leesik a falról.

Figyeljük a páratartalmat

Az őszi ház vakolásnál figyelembe kell venni a páratartalmat is. A reggeli és esti köd jócskán megemeli a páratartalmat, ami miatt a vakolat nem tud megszáradni. A vakolat teljes száradási ideje 24-48 óra. A pára miatt ez az idő megnőhet, ami miatt vakolat lefolyhat a falról.

A pára, köd miatt érdemes a vakolást a délelőtti órákban elkezdeni, amikor a köd már felszállt, és még azelőtt abbahagyni, hogy újra leszállna. Az őszi vakolás 9 és délután 3 óra között a legideálisabb. Azonban ha a páratartalom napközben sem megy 70 százalék alá, akkor a vakolást érdemes inkább elnapolni.

Védjük a vakolatot!

Vakolás ősszel - állványháló fólia

Ha nem szeretnénk tovább húzni a munkálatokat, de az időjárás nem a legkedvezőbb, akkor is van néhány trükk, amit bevettünk a szép és tartós végeredményért.

  • Fóliázzuk le az állványt: a falat védhetjük fóliával, vagy állványhálóval. Ezek az anyagok felfogják a párát, és nem engedik a ház falához. Ez megkönnyíti a száradást. Emellett a fólia és a háló akár 2-3 fokkal is megnövelheti a fal körüli hőmérsékletet.
  • Fűtsünk: hideg idő esetén sokat segít, ha a fólia, vagy háló alatt hőlégfúvóval kissé bemelegítjük a levegőt. Ez meggyorsítja a száradást és nem fog lefolyni és megfagyni sem a vakolat.

A fóliázásnál, vagy hálózásnál azonban fontos, hogy ne zárjuk le teljesen a felületet. A vakolat száradásához fontos, hogy levegőzni tudjon, azaz átjárja a levegő.

Segít az enyhe ősz

A vakolás szempontjából szerencsés, hogy az ősz egyre később érkezik, és korántsem olyan hideg, mint évekkel ezelőtt, így a vakolást még meg lehet csinálni az őszi hónapokban is a fent említett tényezők figyelembe vétele mellett.

Miért kell a vakolat?

A vakolatba több ok miatt is megéri beruházni:

  • Komfort: egy szépen vakolt épület növeli az ott lakók, vagy dolgozók komfortérzetét, hiszen sokkal szebben mutat egy szépen vakolt ház külső, mint a téglák.
  • Értéknövelő: az igényes vakolás a ház értékét is jócskán növeli főleg, ha a vakolat alá még hőszigetelés is kerül.
  • Védelem: a vakolat védi a téglákat, és ezáltal az épületet a környezeti hatásoktól, az időjárás viszontagságaitól. Így a vakolat időtállóvá teszi az épületet.

Milyen vakolat legyen?

Nem mindegy azonban, hogy milyen anyagot választunk a házhoz. Ez függ attól is például, hogy milyen szigeteléssel lett bevonva az épület.

  • Hungarocell szigetelésnél műgyanta vékony vakolatot kell választani színező vakolatként.
  • Kőzetgyapot szigetelésnél pedig az ásványi színező vakolat lesznek a jó választás.

Ezeket mindenképp szem előtt kell tartani, amikor a vakolatot vásárolunk. 

Bízzuk szakemberre

Vakolás ősszel - szakember

A fent említett tényezők miatt nem érdemes saját kezünkbe venni az irányítást, érdemes inkább megbízható szakemberre bízni a munkát. Ha ugyanis nem a megfelelő módon járunk el, akkor hiába szerettünk volna spórolni a munka költségein, az csak pénzkidobással fog járni, és kezdődhet az egész elölről.

A vakolás esetében nagyon sokat számít az anyag minősége is, ezért mindig megbízható forrásból érdemes beszerezni a hozzá szükséges anyagokat.

A Buda-Házépítő Kft.-nél vakolatok széles kínálata közül választhatunk.